Pénteken, április 5-én, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában újabb hazai mérkőzést játszik a Sepsi OSK, amely a harmadik fordulóban a címvédő FC Farul Constanța csapatát fogadja. A 20.30-tól kezdődő találkozót Andrei Chivulete vezeti.
Bernd Storck vezetőedző: „Úgy gondolom, az előző fordulóban az FC Farul jól játszott az FCSB együttesével, akár nyerhettek volna, az első félidőben több lehetőségük volt gólt szerezni. Igyekszünk minél többet kihozni a soron következő meccsből, szerintem a csapat jó formában van, úgy vélem, legutóbb a Kolozsvári CFR ellen is jól teljesítettünk, ezt pedig szeretnénk folytatni. Hinnünk kell az esélyeinkben, az a célunk, hogy a negyedik helyen végezzünk. Fontos, hogy gólra váltsuk a lehetőségeinket, magabiztosan kell játszanunk. Remélem, hogy sok szurkoló lesz jelen a mérkőzésen, mi pedig egy jó játékkal meghálálhatjuk a buzdítást”.
A két csapat húsz alkalommal találkozott az első osztályban, négyszer a csapatunk örülhetett, a kétszeres bajnok kilencszer diadalmaskodott, hét mérkőzés pedig döntetlennel zárult.
A mérkőzést a Digi Sport, a Prima Sport és az Orange Sport csatornák élőben közvetítik.