A Sepsi OSK csütörtökön, május 7-én 19 órától a Bukaresti Steaua vendégeként lép pályára a Ghencea Stadionban a másodosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában. A két csapat a mostani kiírásban már kétszer összecsapott, a Sepsi OSK áprilisban, a fővárosi együttes pedig tavaly szeptemberben diadalmaskodott.
Ovidiu Burcă vezetőedző: „Két okból is nagyon nehéz mérkőzésre számítok: először is azért, mert a Steaua ebben a szezonban is bizonyította, hogy az egyik legjobb a másodosztályban, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a bukaresti klub 40 évvel ezelőtt ünnepelhetett BEK-győzelmet, ami szerintem motiválóan hat a futballistákra. Számunkra az a lényeges, hogy ezt a találkozót is teljes komolysággal kezeljük.
Minden szempontból készen állunk az újabb kihívásra, remélem, a labdarúgók bizonyos helyzetekben túlszárnyalják magukat, mert ez elengedhetetlen a sikerhez. Az idény első felében időbe telt, amíg kiépítettünk egy összetartó és erős közeget, azóta viszont hétről hétre fejlődtünk, most pedig minden túlzás nélkül mondhatom, egy család vagyunk. A játékosok motiváltak, tisztában vannak a meccs fontosságával, és vágynak arra, hogy elérjük a kitűzött célt”.
A Digi Sport és Prima Sport élőben közvetíti a találkozót. A csütörtök esti mérkőzés játékvezetője Mihai Motan lesz, míg az oldalvonalról Ioan Humiţa és Marius Matica segíti majd a munkáját.
