A Sepsi OSK továbbra is hibátlan hazai pályán, hiszen harmadik mérkőzésén is kapott gól nélkül gyűjtötte be a három pontot. A piros-fehérek pénteken Marko Simonovski korai fejes góljának köszönhetően legyőzték az újonc Călărași csapatát a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában.
Eugen Neagoe csapata két idegenbeli – a FCSB ellen elveszített és az FC Botoșani elleni gól nélküli döntetlen – mérkőzést követően játszott ismét a sepsiszentgyörgyi stadionban, ahol a lelkes piros-fehérbe öltözött szurkolók ezúttal is a tizenkettedik játékosnak bizonyultak. Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés a háromszéki csapat számára, hiszen már a 2. perc végén vezetést szerzett. Gabriel de Moura kiváló jobb oldali beadását Bryan Nouvier visszafejelte középre, majd Marko Simonovski senkitől sem zavartatva közelről a hálóba bólintotta.
A hamar hátrányba kerülő Călărași ezt követően megpróbált kezdeményezni, viszont a hazaiak hatékony védelmének köszönhetően a vendég csapat mindössze kétszer veszélyeztetett. Előbb Cristian Pușcaș erőtlen lövését védte Niczuly Roland, majd Valentin Alexandru egy kiugratás után bombázott mellé. A vendégek fellángolása tiszavirág életűnek bizonyult, így a Sepsi OSK a 30. percben kettőre növelhette volna előnyét, azonban Simonovski távoli próbálkozását Cătălin Straton bravúrral szögletre tolta. Fülöp István sarokrúgása után ismét a jól helyezkedő macedón csatár ugratta talpra a közönséget, azonban a fejese a bal kapufáról pattant vissza, így maradt az 1–0.
A második félidőben a szentgyörgyi csapat többnyire a mezőnyfölény megőrzésére koncentrált, nem adott esélyt Dan Alexa labdarúgóinak ellentámadások kialakítására. Mindkét gárda többet hibázott, a pontatlan passzok nehezítették a játékot, az újabb gólhelyzetre pedig a 74. percig kellett várni. De Moura szabadrúgása után Ousmane Viera a tizenhatoson kívülről fejelt kapura, azonban a labda a háló felső részére hullott. A 87. percben egyenlítési lehetősége adódott a Călărașinak, egy jobb oldali pontrúgást követően Niczuly rossz ütemben lépett ki, Pușcaș fejesét pedig Stephan Drăghici a gólvonal közeléből kivágta.
A mérkőzés végén a csereként pályára lépő Hadnagy Attila megduplázhatta volna csapata előnyét, viszont kapáslövését Straton bravúrral védte. A piros-fehér mezesek harmadik győzelmüket ünnepelhették, és az idényben negyedszer zártak kapott gól nélkül. Az élvonalbeli bajnokság két hétig szünetel, majd ezt követően a Sepsi OSK idegenben játszik, a 8. fordulóban a Concordia Chiajna vendége lesz.
Mestermérleg
Eugen Neagoe: „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés előtt állunk, mert a Călărași nagyon jól védekezik, és eddig nem is veszítettek idegenben. A vendégek kicsit előnyben voltak, mert az előző fordulóban két nappal korábban játszottak. Számítottunk rá, hogy nem leszünk százszázalékos fizikai állapotban, de a labdarúgók mindenképp dicséretet érdemelnek a kifejtett erőfeszítésért. Nagyon jól kezdtünk, megpróbáltuk egész pályás letámadással zavarba hozni az ellenfelünket, ami többször sikerült. A gól után voltak még veszélyes lövéseink, Simonovski fejese a kapufáról pattant vissza, akár kétgólos előnnyel vonulhattunk volna szünetre. A második félidőben Hadnagy Attila helyzetéig nem alakítottunk ki újabb lehetőséget, kicsit visszahúzódtunk többnyire a fáradtság miatt. Nagyon fontos, hogy nyertünk és nem kaptunk gólt, ennek pedig nagyon örülök. Egy kis csapat vagyunk, viszont nagyon nehéz minket legyőzni, és ezt az elmúlt hét fordulóban be is bizonyítottuk, nem csak beszéltünk.”
Dan Alexa: „A Sepsi OSK nagyon jól védekezik. Korán vezetést szereztek, aztán többnyire a védekezésre figyeltek. Két nagyon erős középhátvéd van a csapatukban, minden párharcot megnyernek, és ezt megtapasztalhattuk. 1–0-ról kezdtük a meccset, a gólt pedig több játékos egyéni hibája miatt kaptuk. A folytatásban kiegyenlített volt a mérkőzés, gólhelyzet mindkét oldalon adódott, viszont a házigazdától csak Simonovski veszélyeztetett egy szögletet követően, majd a végén Hadnagy lövését védte a kapusunk. Nekünk több nagy lehetőségünk is volt Alexandru és Pușcaș révén, de ezek kimaradtak. Véleményem szerint minden szempontból kiegyensúlyozott mérkőzés volt, arra számítottunk, hogy a Sepsi OSK sokkal nagyobb nyomást gyakorol támadásban. Megelégedtek az eredménnyel, ami a végén akár sokba kerülhetett volna. Sajnálom, hogy hamar gólt kaptunk, hiszen egy olyan csapat ellen, mint a szentgyörgyi, nehéz megfordítani az eredményt.”
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 7. forduló: Sepsi OSK–Dunărea Călărași 1–0 (1–0).
Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 3000 néző. Vezette: Andrei Antonie (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Sato, Jovanović, Viera, De Moura – Vașvari, Fülöp – Nouvier (Hadnagy, 83.), Tandia (Hamed, 61.), Drăghici – Simonovski (Karnyicki, 74.). Vezetőedző: Eugen Neagoe. Călărași: Straton – Gligorov, Dobrosavlevici, Șandru (Munteanu, 64.), Ispas – Kanda (Ndiaye, 76.), Simion, Pușcaș, Pană – Alexandru, Missi Mezu (Honciu, 54.). Vezetőedző: Dan Alexa. Gólszerző: Simonovski (2.). Sárga lap: Simonovski (40.), Drăghici (90+3.), illetve Simion (27.), Alexandru (45.), Dobrosavlevici (50.), Ispas (72.).
Miska Brigitta (Háromszék)