




A mai napon ünnepli születésnapját Marius Dima, a csapatunk erőnléti edzője. A Sepsi OSK család nevében kívánunk mi is nagyon boldog születésnapot!
A kolozsváriak kiejtették a Román Kupából a szentgyörgyi csapatot.
Hiába járt sikerrel a szentgyörgyi szurkolók „Hadnagyot a pályára” akciója, a Sepsi OSK másfél év alatt negyedik mérkőzését is elvesztette a CFR ellen, így a kolozsvári vasutasok jutottak a Román Kupa elődöntőjébe. Pedig hazai pályán vívhatták a negyeddöntőt, ráadásul a bajnoki címe megvédésére hajtó CFR jó néhány alapemberét pihentette a meccsen – igaz, a Sepsi szupersztárja, Ibrahima Tandia is kihagyta a meccset egy foghúzás miatt.
A háromszéki szurkolók is mintha megérezték volna, hogy nem érdemes kilátogatni a meccsre, a megszokott nézőszámnak alig a fele jött össze, mintegy kétezren mentek ki a stadionba.
A húsz kolozsvári szurkoló is könnyen megértette magát a kocsmai bemelegítésnél a hazaiakkal, ugyanis mind magyarul beszéltek. Bosszúságot csak a csapat ritka ronda felszerelése okozott nekik, a citromsárga harmadik mezben ugyanis eddig még sosem játszott tétmeccset a csapat.
A pályán pedig kedvenceik tartalékosan is hozták szokásos pragmatikus focijukat, Jesús Collado remekül védett, a tavaly 700 ezer euróért vett Valentin Costache pedig először szerzett meccset eldöntő gólt. A Sepsi pedig hiába lőtt többet kapura, kidolgozott helyzetig ritkán jutott el.
A kolozsvári gól után a közönség pályára követelte a 39 éves Hadnagy Attilát, a veterán csatár ollózásánál pedig csak Jesús védése volt látványosabb. A szentgyörgyi kedvenc egyébként látványos különcsatát vívott Lang Ádámmal, a CFR magyar válogatott védőjével – de részsikerei ellenére csapata három bajnoki meccs után a kupában is kikapott a vasutasoktól.
A két csapat vasárnap este, immár a Fellegváron, a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában is összecsap, és újabb CFR-siker esetén az is benne van a pakliban, hogy egy héttel később az alapszakaszt is egymás ellen kezdik. A kolozsváriak első helye már biztos, ha pedig a jelenleg ötödik Sepsi visszaesik a hatodikra, máris jöhet a zsinórban harmadik összecsapás, szintén a Fellegváron.
A Székelyföld becsületét a harmadosztályú FK Csíkszereda mentheti meg, amely csütörtök este a címvédő Universitatea Craiovát fogadja.
Román Kupa, negyeddöntő: Sepsi OSK–CFR 0-1 (Costache 60.)
Szerző: Boros Miklós (foter.ro)
Képek: Manases Sándor
Búcsúzott a Román Kupa további küzdelmeitől a Sepsi OSK, a szerda esti negyeddöntőben a Kolozsvári CFR 1–0-ra nyert Sepsiszentgyörgyön.
A mérkőzést látványos tűzijáték előzte meg, a háromszéki klub vezetősége ezzel köszönte meg szurkolóinak a biztatást, amely segítségével a Sepsi OSK a bajnokságban bejutott a felsőházi rájátszásba. A Sepsi OSK-nál kezdőként bemutatkozott a Jászvásári Politól igazolt Dylan Flores, viszont Tandia nem játszott, míg a CFR-nél Țucudean, akárcsak a legutóbbi bajnoki meccsen, ezúttal is csere volt. A találkozó első részében több lehetősége volt a hazai együttesnek, Moura, Ștefan és Rus is veszélyeztette a kolozsváriak kapuját. A bajnokság éllovasa csupán a szünet előtt járt közel a gólhoz, Ioniță lövése elkerülte a kaput. A második félidőt jobban kezdték a vendégek, akik egy óra játék után megszerezték a vezetést, amikor Sebastian Rudol nagyot hibázott, eladott labdája után Valentin Costache talált be. Ezután támadásba lendült a Sepsi OSK, és a csereként beállt Hadnagy Attila szép megmozdulásánál közel volt az egyenlítéshez, de a CFR kapusa, Jesus Fernandez nagyot mentett.
Az utolsó percben Adrian Rusnak és Hadnagynak is volt egy-egy helyzete, de a CFR megtartotta minimális előnyét, és bejutott a kupasorozat elődöntőjébe. A két együttes vasárnap este nyolctól Kolozsváron ismét megmérkőzik egymással az 1. Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.
Labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0), gólszerző: Costache (60.).
Sepsi OSK: Fejér – Rudol, Rus, Jovanovic, Sato (Omar, 80.) – Velev, Vașvari, Moura (Mensah, 57.), Ștefan, Hamed (Hadnagy, 68.) – Flores.
CFR: Fernandez – Lang, Mureșan, Peteleu, Camora – Deac, Hoban (Djokovici, 77.), Bordeianu – Ioniță (Moutinho, 88.), Omrani – Costache (Manea, 85.).
Vezette: George Găman, Ciprian Danșa, George Neacșu.
További eredmények: Nagyszebeni Hermannstadt–FC Viitorul 2–3 (0–2), gólszerzők: Achim (64., öngól,) Tsoumou (72., büntetőből), illetve Achim (6., büntetőből), Rivaldinho (41.), Eric (77.).
Dunărea Călărași–Astra Giurgiu 1–2 (0–2), gólszerzők: Munteanu (90.), illetve Hambo (4., 7.).
FK Csíkszereda–CSU Craiova – csütörtök 20 óra
Szerző: Horváth Bálint Ottó (Székelyhon)
A Sepsi OSK 1–0 arányú vereséget szenvedett szerda este a Kolozsvári CFR csapatától a sepsiszentgyörgyi stadionban a Román Kupa negyeddöntőjében, így az Alin Minteuan irányította labdarúgók jutottak a legjobb négy közé.
A mérkőzést tűzijáték vezette fel annak tiszteletére, hogy a piros-fehérek egy fordulóval az alapszakasz vége előtt bejutottak az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásába. Fagypont körüli hőmérsékletben mintegy 2500 néző követte a helyszínen a találkozót, és bár az első félidőben a házigazdák játszottak mezőnyfölényben, a helyzeteket nem sikerült gólra váltaniuk. A szünet után egy védelmi hibát kihasználva a vendégek Valentin Costache révén megszerezték a vezetést, és a folytatásban hiába zúgott a Mindent bele!, a piros-fehérek nem tudtak élni az egyenlítési lehetőségekkel. A CFR idénybeli harmadik kupamérkőzését is kapott gól nélkül húzta be, a Sepsi OSK pedig negyedik nekifutásra sem tudta legyőzni a kincses városbeli együttest.
Szerző: Miska Brigitta (Háromszék)
Fotó: Henning János