A Sepsi OSK ismét idegenben játszik, ugyanis ma, október 9-én, a Kolozsvári Universitatea otthonában lép pályára a SuperLiga 12. fordulójában. A 21 órakor kezdődő találkozót Andrei Moroiță vezeti.
Liviu Ciobotariu vezetőedző: „Együttesünk nehéz időszakon megy keresztül, az utóbbi mérkőzéseken a teljesítményünk hagyott kívánnivalót maga után, az elmúlt hetekben nem sikerült pozitív eredményeket elérnünk. Tisztában vagyunk vele, akik szeretik ezt a csapatot, azok csalódottak, viszont arra kérek mindenkit, hogy legyen türelmes, bízzon a rendelkezésünkre álló játékosokban, a szakmai stábban és a vezetőségben, mert minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kijussunk a gödörből. Még inkább nehezíti a feladatunkat, hogy többen egészségügyi gondokkal küszködnek, mivel sokan sérültek, nehéz a legjobb tizenegyet kiválasztani. Szükségünk van önbizalomra, azonban ezt a pályán szerezhetjük vissza azzal, hogy pontokat gyűjtünk”.
A Sepsi OSK korábban mindössze kétszer mérkőzött meg a Kolozsvári U együttesével az élvonalban, és mindkét alkalommal a piros-fehérek örülhettek.
A csapatok legutóbb a májusi Román Kupa-döntőben találkoztak, ahol a Sepsi OSK tizenegyespárbaj után megvédte címét.
A meccset a PRIMA Sport, DIGI Sport és ORANGE Sport élőben közvetíti.
![]()