Playout 5. forduló DINAMO BUCUREŞTI 1 - 3 SEPSI OSK

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A Leo Grozavu irányította háromszéki csapat hatalmasat küzdve, több mint egy félidőt emberhátrányban játszva, 3–1 arányban győzött az FC Dinamo vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának 5. fordulójában. A Sepsi OSK február közepe óta először gyűjtötte be három pontot, az idényben harmadszor nyert idegenben, ebből kétszer a tizennyolcszoros fővárosi bajnok ellen.

  • Fotók: ProSport
    Fotók: ProSport

Ismét jól kezdett a Sepsi OSK, ezúttal is vezetést szerzett az első támadásából. Florin Ștefan baloldali beadását Marius Ștefănescu a felső lécre továbbította, a kipattanót pedig Pavol Šafranko a hálóba fejelte (0–1). Eközben a menteni igyekvő Ricardo Piscitelli kapus bal karral megütötte az idényben hatodszor eredményes szlovák csatár fejét, akit ápolni kellett, majd kötéssel a fején visszatérhetett a pályára. A zuhogó eső alakította körülményekhez a vendégek jobban alkalmazkodtak, a házigazdák játékán érződött, hogy több mint három hónap után először játszottak tétmérkőzést. A Sepsi OSK többet birtokolta a labdát, bár Nicolae Carnat lövését leszámítva – amelyet Piscitelli szögletre mentett – az első félidőben nem volt további gólhelyzete.

A Dinamo is éledezni kezdett, a 7. percben Filip Mrzljak indításával Deian Sorescu iramodott meg, viszont Niczuly Roland hárított. A folytatásban többnyire a mezőnyben zajlott a küzdelem, a látási viszonyok és a vizes gyepszőnyeg megnehezítette a játékot. A nehéz körülményekben először a Sepsi OSK hibázott, a 38. percben Niczuly Roland és Răzvan Tincu keveredett nevetséges helyzetbe, a menteni igyekvő kapus a védőbe rúgta a labdát, aki az üres kapura induló Diego Fabbrini ellen szabálytalankodott, Sebastian Colțescu pedig tizenegyest ítélt. Tincu megkapta idénybeli harmadik piros lapját, viszont a büntetőrúgást Slavko Perović nem tudta gólra váltani, ugyanis Niczuly lábbal bravúrral védett.

A sepsiszentgyörgyi csapat a második félidőben beszorult, azonban Sorescu, Daniel Popa és Fabbrini próbálkozását is hárította Niczuly. Az ellentámadásokra berendezkedő Sepsi OSK a hajrában meglepte a kifáradó hazai csapatot. A 80. percben Ante Puljić szabálytalankodott Ștefănescu ellen, a játékvezető pedig büntetőrúgást ítélt, amelyet Gabriel Vașvari higgadtan a kapuba lőtt (0–2). A 86. percben Florin Ștefan szerzett labdát félpályánál, majd betört a tizenhatos területre, és a bal alsóba továbbított (0–3). A ráadásban Robert Moldoveanu kezezés után szépített (1–3), viszont a fővárosi csapat nem kerülhette el idénybeli negyedik vereségét hazai pályán, mellesleg kétszer a székelyföldi együttestől kapott ki, míg a Sepsi OSK először győzött az alsóházban.

1. Liga, alsóházi rájátszás, 5. forduló: FC Dinamo–Sepsi OSK 1–3 (0–1).

Bukarest, Ștefan cel Mare Stadion. Vezette: Sebastian Colțescu (Craiova). Dinamo: Piscitelli – Sin, Grigore, Puljić, Koštrna (Kilyén, 46.) – Filip (Montini, 46.), Mrzljak – Sorescu, Fabbrini, Mihaiu (Lazăr, 31.) – Perović (Popa, 64.). Vezetőedző: Adrian Mihalcea. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov (Csiszer, 54.), Bouhenna, Tincu, Ștefan – Vașvari, Kovács (Velev, 54.) – Carnat (Celea, 42.), Fülöp I. (Karanović, 68.), Ștefănescu – Šafranko (Fülöp L., 46.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Gólszerzők: Moldoveanu (90+3.), illetve Šafranko (1.), Vașvari (80. – tizenegyesből), Ștefan (86.). Sárga lap: Koštrna (45.), Lazăr (88.), illetve Bouhenna (26.), Ștefănescu (48.). Piros lap: Tincu (38.).

SEPSI OSK