A 24. fordulóval folytatódik a SuperLiga. A Sepsi OSK holnap, február 4-én, 16:30 órától az Universitatea Craiova ellen játszik a Sepsi OSK Arénában.
Bernd Stock vezetőedző elmondta, kisebb keretgondokkal küszködünk, Isnik Alimi és Darius Oroian sérülés miatt nem léphet pályára, Marius Ștefănescu pedig a sárga lapok miatt nem lesz bevethető, de rajtuk kívül mindenki készen áll az Universitatea Craiova elleni mérkőzésre. A felkészülés szempontjából a csapat egy jó hetet zárt, sokat beszéltek az Aradi UTA elleni találkozóról is, és levonták a szükséges következtetéseket.
Bernd Storck azt is kiemelte, hogy egy nehéz mérkőzésre számít, de a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrízzük a felsőházi rájátszást jelentő helyünket.
"Szeretném, hogy a szurkolók ezúttal is 12. játékosként ott legyenek a csapat mögött, hogy 90 perc után együtt tudjunk ünnepelni", hangsúlyozta vezetőedzőnk.
A két csapat korábban tizenkilencszer mérkőzött meg az élvonalban, a Sepsi OSK hatszor, az Universitatea pedig nyolcszor örülhetett, illetve ötször döntetlent játszottunk.
A mérkőzést a Digi Sport, a Prima Sport és az Orange Sport csatornák élőben közvetítik.