Két vereség után a Sepsi OSK javítani tudott az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokságban. A medgyesi kiszálláson aratott egygólos győzelemmel újra közel került a felsőházi rájátszáshoz. Helyszíni beszámoló.
A Nagy-Küküllő-parti medgyesi stadionban rendhagyó módon a román himnusz vezette fel a labdarúgó Liga 1 24. fordulójának erdélyi rangadóját. A házigazda klub ingyenessé tette a belépést a mérkőzésre, telt házról azonban nem írhatunk, bőven lehetett üres helyet találni a lelátón. A vendégeket körülbelül száz szurkoló kísérte el Háromszékről, de a meccs pikantériáját inkább a játékvezetői kiküldés adta: a sípot a nagykárolyi Kovács István személyében magyar bíró fújta.
A Dinamo elleni vesztes mérkőzés után Eugen Neagoe eléggé felforgatta a Sepsi kezdőcsapatát, amely hét poszton is módosult, a télen igazolt Abud Omar abszolút újoncként bizonyíthatott. Mindkét csapat gyenge eredményekkel kezdte a „tavaszi idényt”, a Medgyesnek ez volt az utolsó reális esélye, hogy életben tartsa playoffba jutási esélyeit. A székely csapatnak is nagy szüksége volt a három pontra, hogy két fordulóval az alapszakasz vége előtt visszakerüljön az első hatba.
Kovács István már a bevonuláskor sem örvendett túl nagy szimpatiának a medgyesiek körében, hát még amikor a tizedik perchez közeledve tizenegyest ítélt a Sepsi OSK-nak. A büntetőnél a gólfelelős Tandia a jobb oldalt választotta, és jól tette, mivel Pleșca az ellenkező irányba ugrott el. A vendégszurkolók “Aki ugrál büszke székely, hej-hej” rigmussal nyugtázták a korai gólt.
A hazaiak edzője, Edi Iordănescu már a 17. percben cserére kényszerült, a lesérült Trif helyett Diallo érkezett. Az első 20-25 perc egyértelműen az OSK-é volt, de a játékrész második felében a medgyesi gólhelyzetek is megérkeztek. A Gaz Metan elsősorban szögletekből veszélyeztett, több alkalommal is, az egyenlítés elmaradt. Egyre feszültebbé vált a meccs, kevéssel a félidő előtt Kovács játékvezető három játékosnak is sárgát mutatott fel egyazon akciónál.
A szünetben az edzők közül csak Iordănescu cserélt, behozta a Kolozsvári CFR-től kölcsönbe érkezett Mailatot Edy Fernandes helyett. A Gaz Metan a második félidőben óriási mezőnyfölényben futballozott, ám eredménytelenül. A háromszéki csapat rutinosan őrizte minimális előnyét, igaz támadást csak elvétve tudott vezetni. Különös feszültséget adott az utolsó bő félórának az is, hogy De Moura lapjával a Sepsi OSK teljes védelme besárgult már az 58. percben.
Ennek ellenére Neagoe húsz perccel a lefújás előtt cserélt először, Omar mellett a lengyel hátvéd Sebastian Rudol is bemutatkozhatott, majd később Sato és Hamed is pályára lépett, utóbbi az erejével teljesen elkészült Tandiát váltotta.
A Medgyesnek Chamed mellé szállt szabadrúgását leszámítva nem volt gólszerzési lehetősége a második 45 percben. A Sepsi fegyelmezett védekezésével elvitte a három pontot és a tabellán feljött az ötödik helyre, a piros-fehérek a negyedik Astra Giurgiuhoz hasonlóan 36 ponttal állnak. A lefújás után az OSK drukkerei a székely himnusz eléneklésével ünnepelték az egygólos diadalt, és talán azt is, hogy az ingyenes belépés ellenére a lelátón alig százan is dominálni tudtak a medgyesi szurkolótáborral szemben.
Liga 1, alapszakasz, 24. forduló
Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK 0–1 (0–1)
Medgyes, Gaz Metan Stadion
játékvezető: Kovács István
gól: Tandia (9., büntetőből)
sárga lap: Chamed (44.), Rondon (49.), Constantin (59.), ill. Rus (32.), Jovanovic (44.), Omar (44.), Moura (58.)
Medgyes (4-2-3-1): Răzvan Pleșca – Roberto Romeo, Andre Micael (Mendes 75.), Marius Constantin, Răzvan Trif (Diallo 17.) – Antoni Ivanov, Luis Aurelio – Darius Olariu, Nasser Chamed, Ely Fernandes (Mailat a szünetben) – Mario Rondon.
Cserék: Andrei Cristea David, Bradley Diallo, David Caiado, Boubacar Fofana, Pedro Mendes, Sebastian Mailat, Yazalde Gomes Pinto.
Vezetőedző: Edward Iordănescu.
Sepsi OSK (4-2-3-1): Fejér Csongor – Gabriel de Moura, Adrian Rus, Igor Jovanovic, Abud Omar Khamis – Stefan Velev, Aliakszandr Karnickij – Joseph Mensah (Rudol 68.), Gabriel Vașvari, Florin Ștefan (Sato 79.) – Birahima Tandia (Hamed 85.).
Cserék: Niczuly Roland, Daisuke Sato, Sebastian Rudol, Stephan Drăghici, Yasin Hamed, Nicolae Carnat, Călin Popoescu.
Vezetőedző: Eugen Neagoe.
Eugen Neagoe elégedetten nyilatkozott a csapatáról a mérkőzés után
"Gratuláltam a fiúknak, küzdős mérkőzés volt. Nagyszerű volt a hozzáállásuk, a győzelem megérdemelt. A Gaz Metan is egy jó csapat, de ma mi érdemeltük meg a három pontot. Szívvel játszodtunk, úgy, ahogyan nem sikerült az idei első két mérkőzésünkön" - értékelt a mérkőzés lefújása után Eugen Neagoe.
A Sepsi OSK vezetőedzője a következő, Viitorul elleni hazai mérkőzésről is szót ejtett: "Már a következő mérkőzésre gondolok, egy nagyon értékes csapat ellen játszunk a következő fordulóban. Tudjuk, hogy mit csinál ott Gică Hagi, és nagy elismerést érdemel. Nehéz és fontos mérkőzés vár ránk. Ha sikerül nyernünk, akkor valószínűleg ott leszünk a playoffban. Pokoli végjáték vár ránk, a Viitorul és a CFR ellen játszunk. De bizonyítottuk, hogy bárki ellen nyerni tudunk. Megtettük az odavágon a Viitorul ellen, és biztos vagyok benne, hogy amennyiben olyan lesz a hozzáállásunk, mint ma este, akkor nyerhetünk" - mondta Neagoe.
Szerző: Orbán Zsolt (Transindex – Lelátó)
Fotó: Manases Sándor