SEPSI OSK 0 - 1 FC BOTOŞANI

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Nem megy a piros-fehéreknek az FC Botoșani ellen

A Sepsi OSK hatodik nekifutásra sem tudta legyőzni az FC Botoșani együttesét, hiszen hétfőn 1–0 arányú vereséget szenvedett a moldvai csapattól az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A háromszéki gárda az idényben negyedik hazai mérkőzését fejezte be pont nélkül, azonban először fordult elő, hogy nem szerzett gólt saját közönsége előtt.
Az első negyed órában nem történt említésre méltó, többnyire a mezőnyben zajlott a játék, de a gólhelyzetek elmaradtak. A folytatásban a házigazdák magukhoz ragadták a kezdeményezést, többet birtokolták a labdát, de a pontatlan passzok nehezítették a támadójátékot, azonban a 23. percben Ibrahima Tandia vezetéshez juttathatta volna a piros-fehéreket, de próbálkozását Martin Fraisl hárította. A másik oldalon a 29. percig kellett várni az első kapura lövésre, azonban Nikola Trujić fejesét Fejér Béla könnyedén védte.
Bár a szentgyörgyi csapat akarata érvényesült, mégis a Liviu Ciobotariu irányította labdarúgók szereztek gólt. A 33. percben Lossemy Karaboue passzolt a védők mögül kilépő Cătălin Golofca irányába, aki a hátvédek figyelmetlenségét kihasználva a tizenegyes ponttól könnyedén a jobb alsóba gurított (0–1). Az FC Botoșani nem sokkal később növelhette volna előnyét, azonban Fülöp Loránd lövése kevéssel ment a jobb kapufa mellé. A szünet előtt egyenlítési lehetőség adódott a háromszéki csapat előtt, De Moura kiváló beívelését Florin Ștefan lekezelte, majd senkitől sem zavartatva kapu mellé lőtt.
 
A Sepsi OSK jobban kezdte a második félidőt, határozottabb játékkal átvette az irányítást, és a gólszerzési lehetőségeket is egymás után dolgozta ki, azonban ezeket az ígéretes helyzeteket nem tudták gólra váltani, hiszen Tandia és Bryan Nouvier lövését is bravúrral hárította a vendégek osztrák kapusa. A szentgyörgyi együttes a 68. percben egyenlíthetett volna, Nouvier bal oldali beadását a védőket lerázó Marko Simonovski továbbította kapura, viszont a labdát Fraisl lábbal szögletre tolta.
A házigazdák a hajrában is elszántan támadtak, azonban a vendégek kapusa előbb Nouvier közeli próbálkozását, majd Joseph Mensah távoli lövését hárította bravúrral. A ráadásban még egyenlíthetett volna a piros-fehér mezes csapat, ám Mensah kiváló jobb oldali beadását Tandia néhány méterről fölé fejelte. Két hazai környezetben begyűjtött győzelem után, ezúttal pont nélkül maradt a Sepsi OSK, amely gyengébb gólkülönbsége miatt lecsúszott a hetedik helyre.
 
Eugen Neagoe értékelt
„Csalódott vagyok az eredmény miatt. A mérkőzés előtt felhívtam a játékosok figyelmét, még egyáltalán nem biztos a győzelmünk, jeleztem, a Botoșani nem fogja könnyen adni magát, hiszen értékes játékosokból álló, veszélyes csapatról van szó. A bemelegítés után láttam, hogy a fiúk túlságosan nyugodtak, és mondtam nekik, legyenek figyelmesek. Ha nem vagy figyelmes, nem koncentrálsz kellőképpen, nincs megfelelő hozzáállásod, akkor nagyon nehezen győzöl. A szünetben még egyszer elmondtam nekik, amit a mérkőzés előtt, a játékosok pedig felébredtek, irányították a játékot, rengeteg gólszerzési lehetőséget kidolgoztak. Legkevesebb három olyan helyzetünk volt, amikor egyedül maradt egy játékos a kapussal szemben, és nem tudott gólt szerezni. Ez volt az első olyan találkozó hazai pályán, amikor nem sikerült gólt szereznünk. A vendégek nagyon kevés alkalommal hagyták el a saját térfelüket, időhúzással próbálkoztak, tördelték a játékot, azonban nem emiatt szenvedtünk vereséget. Kikaptunk, mert nem koncentráltunk eléggé, és amikor lehetőségünk volt gólt szerezni, nem éltünk vele” – nyilatkozta a mérkőzés után a vezetőedző.
Labdarúgó I. liga, alapszakasz, 19. forduló: Sepsi OSK–FC Botoșani 0–1 (0–1).
Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 1500 néző. Vezette: Adrian Viorel Cojocaru (Galac). Sepsi OSK: Fejér–De Moura, Viera, Jovanović, Sato (Mensah, 61.)–Velev, Rus (Simonovski, 46.)–Ștefan, Vașvari, Nouvier (Hamed, 81.)–Tandia. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Botoșani: Fraisl–Patache, Miron, Burca, Soiledis–Karaboue–Golofca, Fülöp L., Ongenda (Chitoșca, 81.), Fabbrini (Papa, 60.)–Trujić (Roman, 72.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Gólszerző: Golofca (33.). Sárga lap: Tandia (65.), Nouvier (79.), illetve Fülöp L. (53.), Fraisl (69.), Miron (74.), Soiledis (90+2.).
További eredmények: FC Hermannstadt–Dinamo 1–1 (gólszerzők: Petrescu 32., illetve Hanca 10.), Kolozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán 2–2 (gsz.: Omrani 43., 88., illetve Fernandes 13., Ivanov 31.), Jászvásári Poli–Dunărea Călărași 1–0 (gsz.: Platini 33.), Astra Giurgiu–Concordia Chiajna 3–1 (gsz.: Begue 49., Alibec 76. – büntetőből, Llulluaku 88., illetve Leca 73.), FCSB–FC Viitorul 2–0 (gsz.: Tănase 41., Filip 76.), Craiova–FC Voluntari 3–1 (gsz.: Koljić 25., Mitriță 45+2. – tizenegyesből, Nuno Rocha 90+1., illetve Gadze 11.)
 
https://www.3szek.ro

AdmirorGallery 5.1.1, author/s Vasiljevski & Kekeljevic.
Website security test completed by https://www.security-audit.com

logo

SEPSI OSK