A Sepsi OSK a második félidő elején komoly bajban volt a Medgyesi Gaz Metan ellen, de a hátrányban álló piros-fehérek egyenlítettek, majd a hosszabbításban megnyerték a hatpontosnak nevezhető alsóházi-erdélyi rangadót. Eugen Neagoenek bejött a szerkezetváltás, a kétcsatáros felállás nagyon fontos győzelmét hozott a székely labdarúgócsapatnak.
Eddig a mérkőzésig a Sepsi OSK nem járt sikerrel a Szeben megyeiek ellen, az alapszakaszban a medgyesi találkozón 2–1-es hazai győzelem született, a brassói összecsapás pedig gólnélküli döntetlennel zárult. Ha az edzők szemszögéből közelítjük meg a kérdést, Eugen Neagoe korábban ötször meccselt Cristian Pustaival a Liga 1-ben, a miszterek egymás elleni mérlege így mutatott szombat délutánig: két-két győzelem mindkét oldalon, a már említett döntetlen mellett.
A bajnokság előző fordulójában a Medgyes hazai pályán csak pár percig vezette a Temesvári ACS Polit. A hajrában történt gólváltás – Joao Diogo találatára Alexandru Ciucur felelt hamarjában – 1–1-es végeredményt jelentett, amivel nem voltak sokkal előrébb a kiesőjelöltek. Egy másik piros zónás mérkőzésen a Sepsi OSK idegenben gyűjtötte be mindhárom pontot, a Juventus kapuját előbb Marko Szimonovszki, majd Ibrahima Tandia vette be, utóbbi büntetőtőből.
A szombat délutáni erdélyi rangadó ragyogó napsütésben kezdődött el Sepsiszentgyörgyön, bár egy tavaszi záporocskát el tudtunk volna képzelni, csakhogy jobban csússzon a labda a viszonylag jó állapotban lévő gyepen. Igaz, a mi változatunknak kevésbé örültek volna a szurkolók, a szabályok szerint esőernyőt nem szabad bevinni a stadionba. A hangulat ezúttal is fergeteges volt a lelátón, felemelő érzés lehet ilyen bíztatás mellett focizni. A Sepsi úgy kezdte a csatát, ahogy azt egy hazai csapattól elvárható: az első támadásnál már veszélyben forgott a vendégek kapuja, végül az egyik védő tisztázni tudott Tandia elöl.
A kezdeti ismerkedés után két nagy helyzetet is elpuskáztak a piros-fehérek: Diogo Rosado ajándéklabdát adott portugál honfitársának, s bár a hirtelen ziccerbe került Filipe Oliveiranak több opciója is lett volna a befejezésre, végül az emelt lövést választotta, ezt pedig könnyedén védte Alexandru Greab. A medgyesiek kapusa pár perc múlva ismét nagyot mentett, Tandia indította Szimonovszkit, akit 16 méterről húzta meg a ravaszt ballal, de Greab megint ott volt. A játék képével ellentétben a Medgyes került előnybe. A vendégeknek volt ugyan néhány veszélyesebb beívelésük az első félórában, de amikor gólt szereztek éppen a Sepsi dominált. A bal szélen Sorin Bușu lógott meg és a pontos beadásból Mario Rondón nagyon szép gólt fejelt.A dél-amerikai légiós nem hiába játszott többször is hazája válogatottban, remek vásárt csináltak vele a medgyesiek.
A félidő hátralevő részében a házigazdák támadásépítése eléggé akadozott, az előrevágott labdák is reménytelennek bizonyultak. Nagyon kellett a szünet a Sepsinek, amelyet a játékrész végén Niczuly Roland mentett meg egy újabb bekapott góltól. Darius Olaru, a medgyesiek saját nevelésű fiatal szélsője nem tudta becsapni Rolandot, aki jól helyezkedett a lövésnél. Niczuly a 49. percben még nagyobb bravúrt mutatott be, egy ellentámadáson Rondón került lövőhelyzetbe, a kapuba tartó labdát szögletre ütötte a 22 éves hálóőr. Ez után Neagoe kettős cserére szánta el magát, Hamed Dima, míg Kuku a rendkívül aktív Oliveira helyett jött be. Sőt, a hazaiak hamarosan átálltak két csatárra, Hadnagy Attila váltotta Tandiát.
A 68. percben a nézők megnyugodhattak, hogy George Rădulescu nem felejtette otthon a lapokat, a bukaresti játékvezetői ekkor osztotta ki az első sárágát, amelyet a görög Szokratisz Fitanidisz kapott. De visszatérve, Hadnagy pályára küldése kiváló húzásnak bizonyult, mivel öt perccel a csere után a székely csatár kiegyenlített: Niczuly gyakorlatilag gólpasszt adott egy kirúgásból, Hadnagy rutinosan fedezte a labdát és kilőtte a jobb alsót. Ez a gól egyébként nagyon hasonlított arra, amit a Temesvárnak lőtt Ploiești-en az alapszakasz végén.
Az egyenlítés után Pustai is egymás után lőtte el a cseréit, de a Medgyes csak ponthelyzetekből tudott veszélyeztetni. A helyzetek alapján igazságosnak mondható döntetlen felé haladtunk, a hosszabbításban viszont megszerezte a nagy győzelemet a hazai pályán játszó csapat. Fülöp István szabadrúgása a hosszú sarok felé tartott, ott Sebastian Ghinga visszafejelte a labdát a kapu elé, Szimonovszki pedig megpecsételte az OSK három pontját.
Sikerével Eugen Neagoe alakulata feljött a harmadik helyre az alsóházban, a piros-fehérek az FC Voluntari-t is megelőzték. Az ilfoviak pénteken 2–4 arányban maradtak alul hazai pályán a Dinamóval szemben. A Voluntari-nál edzőváltást készülnek bejelenteni, sajtóhírek szerint Claudiu Niculescut Adrian Mutu váltja