A Sepsi OSK labdarúgócsapata ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: pontot rabolt az egyik bajnokesélyes otthonában. Kevés helyzetet, két kiállítást és gól nélküli döntetlent hozott az év első rangadója, a csúszós, havas pályán nem bírt egymással a craiovai és a sepsiszentgyörgyi együttes, pontosztozkodás lett a vége. Jöhet a bajnoki címtartó Kolozsvári CFR!
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság fennállásának legrövidebb szünete után rangadóval indult a visszavágó-sorozat, a 16. fordulóban az ezüstérmes Craiova otthonába látogatott a Sepsi OSK. Tette mindezt vezetőedzője és egyik alapjátékosa nélkül, akik elkapták a koronavírust és karanténba vonultak. A futballnak egyáltalán nem kedvező havas, csúszós pályán kezdték a felek a „tavaszi” szezont, labdavezetésre csak a büntetőterületek megtisztított felülete volt alkalmas, emiatt a játékosok inkább csak ívelgették a labdát az ellenfél kapuja felé. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az első kapura tartó lövést a 43. percben jegyezhettük, amikor Boubacar Fofana fejesét Dan Nistor a gólvonalról mentette. Az első játékrész másik említésre méltó eseménye rögtön a meccs elején történt, amikor Niczuly Roland szorult ápolásra – sőt, cipőcserére! – miután a hazaiak horvát csatára, Ivan Mamut durván letalpalta. Kovács István játékvezető nem látott szabálytalanságot, a frusztrált támadó sárgalapot sem kapott…
A második félidőre letakarították a havat a pályáról, így a játék is feljavult. Az oltyánok bizonyultak veszélyesebbnek, de Alexandru Cicâldău szabadrúgásból a sorfalba lőtt, tizenhatoson belüli kísérletét pedig Niczuly hárította. A zöld mezben játszó szentgyörgyiek is főként pontrúgásokból veszélyeztettek, de Pigliacelli védeni tudta Bogdan Mitrea csúsztatását és Gabriel Vașvari távoli lapos lövését is.
A véghajrában emberelőnyben játszhatott az OSK, miután az Adnan Aganovicot letalpaló Vladimir Screciu a kiállítás sorsára jutott. A háromszékiek viszont nem kockáztattak és a biztos döntetlen megtartására törekedtek, ami össze is jött nekik, bár a legvégén a reklamáló Fofana is pirosat kapott. A Craiova maradt a második, míg az idegenben 16. pontját szerző Sepsi OSK a negyedik helyen. A következő fordulóban, január 17-én, vasárnap 19 órától a címvédő Kolozsvári CFR látogat Sepsiszentgyörgyre.
Labdarúgó 1. liga, alapszakasz, 16. forduló: Craiova–Sepsi OSK 0–0. Craiova, Ion Oblemenco Stadion. Vezette: Kovács István (Nagykároly).
Craiova: Pigliacelli – Bancu, Constantin, Bălașa, Vlădoiu – Cicâldău (Mateiu, 84.), Screciu, Nistor (Căpățînă, 63.) – Ofosu (Baiaram, 84.), Mamut, Bărbuț (Ivan, 46.). Vezetőedző: Corneliu Papură. Sepsi OSK: Niczuly – Csiszer, Bouhenna, B. Mitrea, Ștefan – Aganovic, Vașvari (Deligiannidisz, 90+1.), Fofana, Achahbar (Nouvier, 46.) – Fülöp L. (Bajrovic, 59., Kovács 86.), Petrila (Golofca, 46.). Vezetőedző: Ilyés Róbert. Sárga lap: Vlădoiu (42.), Screciu (52.), Mamut (88.), illetve Golofca (50.), Csiszer (87.), Fofana (90+2., 90+2.). Piros lap: Screciu (81.). Kiállítva: Fofana (90+2.).