Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A második fordulóval folytatódik a labdarúgó Román-kupa, a címvédő Sepsi OSK ma, november 8-án 21 órától a másodosztályban szereplő FC Dinamo vendégeként játszik az Arcul de Triumf (Diadalív) Stadionban.

A két csapat korábban tizennégyszer találkozott, hatszor győzött a Sepsi OSK, négyszer a fővárosiak, négy alkalommal pedig osztoztunk a pontokon.

A versenykiírás első körében a csapatunk győzött az FC Petrolul otthonában, míg a fővárosi együttes hazai környezetben döntetlent játszott a FCU Craiova 1948 csapatával.

Mint ismeretes, a román szövetség idéntől négy csoportba sorsolta a legjobb 24 csapatot, ám mindegyikük csak három mérkőzést játszik, három különböző kiemelési kalapból érkező ellenféllel. Az összes csoportból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, emellett az első helyen végzett csapatok majd hazai pályán játszhatnak a legjobb nyolc között. A Sepsi OSK a zárófordulóban az FC Voluntarit fogadja majd.

A találkozót a PRIMA Sport, DIGI Sport és az ORANGE Sport élőben közvetíti.

Öt pont a Farul előnye

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Bacskai János, Boros Miklós - Nemzeti Sport

A román Liga 1 17. fordulójában az Arges otthonában 5–0-ra nyert a Sepsi OSK.

(Fotó: Facebook/Sepsi OSK - archív)

ROMÁN SUPERLIGA
17. FORDULÓ
Arges–Sepsi OSK 0–5 (0–2)
Pitesti,
Nicolae Dobrin Stadion. Vezette: Kovács István
FC ARGES:
Straton – Tofan, Dobrosavlevici, Cestor, Latovlevici (Cretu, 31.) – Serban (D. Bertrand, a szünetben), Rajnov (Meza Colli, a szünetben), Alceus – Isfan, Garita (Célestine, 64.), Calcan (Pirvu, 55.). Vezetőedző: Marius Croitoru
SEPSI OSK: Niczuly – Balasa (Ciobotariu, a szünetben), Ninaj, Tamás M., Dumitrescu – Paun, Jonathan Rodríguez (Francisco Júnior, 78.) – M. Rondón (Tudorie, 70.), Matei, Stefanescu (Barbut, 78.) – Safranko (Varga R., 70.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi
Gólszerző: Matei (28., 37. – mind a kettőt 11-esből), M. Rondón (52.), Safranko (68.), Tudorie (89.)

Alaposan elrontotta a FC Arges ünnepét a Sepsit OSK, ötgólos győzelmet aratva az 1500. élvonalbeli bajnoki mérkőzését játszó pitesti-i együttes otthonában.  

Az Arges két szögletet is rúghatott az első két percben, hogy aztán a Sepsi letámadása teljesen kapuja elé szorítsa a hazai csapatot. A pitesti-i védőknek állandó gondot okozott a labdakihozatal, többnyire a felezővonalig sem jutottak el vele, nyomás alatt inkább az oldalvonalon kívülre rugdosták. A szentgyörgyi játékosok így állandó vendégek voltak az Arges tizenhatosán belül, bár lövéshez ritkán jutottak az első 25 percben. A hazai védelemből végül a legtapasztaltabb játékos, a Kisvárdán is megfordult Iasmin Latovlevici ingott meg először, aki előbb átengedte a labdát Nicolae Paunnak, majd buktatta a Sepsi középpályását – Cosmin Matei pedig higgadtan belőtte a büntetőt. Nyolc perccel később a másodikat is, amelyet Marius Stefanescu felrúgásáért kapott a Sepsi, a szétesés jeleit mutató Arges-védelemnek azonban Mario Rondón kétszer is megkegyelmezett az első félidő végén.     

A második játékrész elején viszont már belőtte a ziccerét a venezuelai csatár, egy mintaszerű kontrát fejezve be Paun labdaszerzése és Pavol Safranko passza után. Az Arges csak egy óra elteltével lőtt először és utoljára Niczuly Roland kapujára, de Arnold Garita erőtlen próbálkozását nehéz komoly helyzetnek minősíteni. A Sepsi viszont nem állt le, Stefanescu csípett el az ellenfél tizenhatosa előtt egy pontatlan felszabadítást, és tökéletesen szolgálta ki a kapu elé érkező Pavol Safrankót.

A gól után a szlovák csatárt váltó Varga Roland is egyből helyzetbe került, de önzetlenül (és sikertelenül) passzolni próbált, következő kísérletét pedig a hazai védők blokkolták. A legvégén a cserecenter Alexandru Tudorie is betalált Paun indítása nyomán, így a Sepsi négy egymást követő egygólos vereség után egy ötgólos sikerrel tért vissza a felsőházi rájátszásért zajló csatába.

PERCRŐL PERCRE

90+2. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Egy perc a ráadás.

89. PERC ÚABB SEPSI-GÓL, ALEXANDRU TUDORIE! Paun a felezővonalról küldi előre a labdát a védők mögé befutó Tudoriénak, aki kissé balról elteszi a kifutó kapus mellett a hosszú alsó sarokba a labdát. 0–5!

86. perc Paun küldi rá 18 méterről, keményen a labdát, Straton látványos vetődéssel kiüti az a gólvonal elől.

 

78. perc Cristi Barbut be, Stefanescu le. Rodríguezt Francisco Júnior váltja.

A júliusi hazai meccs 4–0 volt a Sepsinek.

Cristiano Bergodi edző veretlen az Arges ellen: 5 siker és 2 iksz a mérleg. Illetve hat...

71. perc Tudorie passzát ballal 12-ről ballal Varga az eléfekvő Dobrosavlevicibe vágja. Ismét Tudorie passzolt, most balról, Varga hétről jobbal Cestorba lő.

70. perc Pavol Safranko le, Varga Roland be, Rondónt meg Alexandru Tudorie várja

68. PERC NULLA NÉGY, Stefanescu ballal középre passzol, laposan, PAVOL SAFRANKO Cestort megelőzve ballal egy méterről, a jobb kapufa elől a kapu közepébe lő. Előtte Cestor és Dobrosavlevici hibázott nagyot: 0–4!

64. perc Enzo Célestine be, Garita le. Auxerre-nevelés a csereember, francia-olasz. Az ő testvére, Julien Mexikóban játszik, a Club Leónban.

63. perc Az első hazai helyzet, Garita jobbal tízről a kapus elé töri Pirvu balról jövő, lapos passzát.

59. perc Bertrand tör be jobbról a szentgyörgyi tizenhatoson belülre, de Tamás Márk megállítja, csak szöglet lesz.

Az Argesnek ez az 1500 meccse a román élvonalban. És César Meza Colli is játszott Romániában, a Craiovánál is – jelentik a helyszínről.

A 34 éves Meza Colli az Arges csapatkapitánya, a paraguayi légiós testvére, César a Neftchi Bakuban keresi a kenyerét.

2. PERC EZ ELDŐLT, MARIO RONDÓN kissé balról, hét méterről jobbal a bal, azaz a túlsó sarokba emel, félmagasan. A felező előtt nem értette meg magát a két imént beállt csereember, Paun szerelt, Matei indított, Safranko jobbal jobbról középre adott: 0–3!

47. perc Rondón beadását Paun az ötös elől középre fejeli, Straton balra elmozdulva véd.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Denis Ciobotariu be, Balasa le a vendégeknél. Rajnov és Serban helyett Daniel Meza Colli és Dorian Bertrand a hazaiaknál.

2020-ban Alexandru Greab, 2017-ben Costinel Tofan került ingyen Sepsiből az Argeshez.

E párharc legjobb góllövői:
Cosmin Matei 3
Cristian Dumitru 2

45+6. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+5. perc Matei elhúz a Pisa-nevelés francia, Cestor mellett a jobb szélen, jobbal szépen emel középre, az ötösre, azonban onnan a kapus ölébe fejeli a labdát Rondón.

A 10. helyről a 7.-re ugrott az OSK, per pillanat.

Öt perc a ráadás.

45. perc Rondón megindul, ballal kissé jobbról, 17-ről nem sokkal lő a bal alsó mellé. 23 meccs a Sepsiben, 7 góllal. Az előző 5 bajnokiján 0 kanadai pontot szerzett!

40. perc Gyönyörű akció végén Safranko csodapasszát Rondón ballal hatról a kapusba rúgja... de les.

37. PERC COSMIN MATEI jobbal a jobb alsóba gurít, Straton balra el. Elmejáték: 0–2!

35. perc Stefanescu cselezget tizehenhatoson belül, az ötös bal sarka előtt nekimegy Dobrosavlevici, ez is 11-es! De ketyeg a VAR. Nem volt lesen Paun indításakor a szélső.

A Sepsinek javult kicsit az idei büntető-hatékonysága, 11-ből már 5 lett gól...

31. perc Latovlevici helyett Geani Cretu a pályán. Nem sérült le a bekk.

28. PERC COSMIN MATEI jobbal a bal alsó sarokba lő, Straton jobbra el. 0–1!

27. PERC BÜNTETŐ! Rodríguez rossz keresztpasszát Latovlevici Paunnak veszi le a 16-oson, majd fel is rúgja a középpályást. A hazaiak sem vitatkoznak, de azért megnézi a VAR.

Egy kis örökmérleg: 5 meccs, 1 Arges- és 2 OSK-sikerrel, 4, ill. 7 rúgott góllal.

Szégyelld magad! - kiabálták az imént Kovácsnak a Sepsi szurkolói, egy Rondón elleni szabálytalanság miatt.

21. perc Cestor ad egy sallert Stafanescunak, de nincs sárga lap. A Sepsi-tábor magyarul üzen neki, és Kovács sporinak is.

20. perc Isfan jobb oldali beadásába belelép Dumitrescu, kontra, Stefanescu elé kilép a 16-os elé a rutinos Straton.

16. perc Matei megindul, a passz jó, az ötös bal sarka elől ballal kapura lő Stefanescu, blokkol bevetődve Dobrosavlevici. Majd a hasához kapva elterül. Matei balról jobbal kapura tekeri a kornert, de figyel Straton.

A Sepsi-keret átlagéletkora 25 év és két hónap, a hazaiak 23 hónappal idősebbek átlagban.

12. perc Paun lő gólt, lesről, majd Rodríguez fejel 11-ről a jobb alsó mellé a jobb szélen meginduló Tamás beadását követően.

10. perc Matei jobbról az ötös bal sarkára emel, Paul kapura fejeli a labdát, balra eldőlve fogja azt Straton.

9. perc Újabb szép támadás, Rondón sarkaz az ötösről, a bal alsó előtt tisztás Serban.

8. perc Szépen vetődik ki Matei jobb oldali beadására a hazai kapus, Straton, fejespárbaj következik, majd Safranko mellel indítja csodásan Stefanescut, de közbelép az ötösön Rajnov.

5. perc Safronov megindul középen, de szereli 16-os előtt Rajnov, és hazaadja a labdát.

A szerződése felbontásáról pedig kijelentette: „Ez a Kisvárda döntése volt. Lehet, nem volt már szükségük rám. Valószínűleg segítettem is pénzügyileg a klubnak a távozásommal.” 36 éves, ebben az idényben ez a 12. mérkőzése.

2. perc Balasa kifejeli a kapu elől Latovlevici bal oldali, ballábas szögletét: igen, Latovlevici meg Kisvárdán alkotott emlékezeteset. Nem a pályán, mert 2 hónap alatt egyszer sem játszott, de szép emlékekkel és egy szponzorautóval távozott.

1. perc Balasa szereli a bal oldalon meginduló Calcant, aki az Újpest és a Mezőkövesd légióslegendája.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek tiszta zöldben.

Kétharmados vb-brigád, Kovács István és Ovidiu Artene asszisztens is ott lesz Katarban – jelenti Boros Miklós.

Győzelmek után persze könnyebb motiválni a játékosokat, de biztatni kell őket, lelket önteni beléjük. A játékkal elégedett vagyok, eljutunk a kapu elé, csak a helyzetek maradnak ki, pedig volt, hogy csupán a kapussal álltunk szemben” – idézte Cristiano Bergodi, a Sepsi vezetőedzőjének szavait a klubhonlap.

Sepsi: végre nem topcsapat az ellenfél! Négy vereség a román élvonal topcsapatai ellen, csupán egyetlen szerzett gól a Sepsi OSK októberi mérlege, ám ezúttal nem topcsapat ellen kell játszania. A szombat délutáni ellenfél, az FC Arges mindenesetre így is közvetlen riválisnak számít a felsőházi rájátszásért zajló harcban. „Hiszem, hogy lezárjuk rossz sorozatunkat.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

SuperLiga, alapszakasz, 17. forduló:

Argeș: Straton – Latovlevici (Crețu, 31.), Cestor, Dobrosavlevici, Tofan – Alceus, Rajnov (Bertrand, 46.), Șerban (Meza Colli, 46.) – Calcan (Pîrvu, 55.), Garita (Celestine, 63.), Ișfan. Vezetőedző: Marius Croitoru.

Sepsi OSK: Niczuly – Niňaj, Bălașa (Ciobotariu, 46.), Tamás, Dumitrescu – Rodríguez (Francisco Júnior, 78.), Păun, Matei – Rondón (Tudorie, 69.), Šafranko (Varga, 70.), Ștefănescu (Bărbuț, 78.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi.

Gólszerzők: Matei (28. – tizenegyesből, 37. – tizenegyesből), Rondón (52.), Šafranko (68.), Tudorie (89.).

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A Sepsi OSK szombaton, október 5-én, 15 órától az FC Argeș Pitești otthonában játszik a Nicolae Dobrin Stadionban a SuperLiga 17. fordulójában.
A Sepsi OSK a tabella 9. helyéről, 19 ponttal várja a küzdelmet, ellenfelünk a 8. helyről, 20 ponttal.
Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője: "A játékosok nagyon jó munkát végeztek az edzéseken, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz találkozó előtt állunk. Az ellenfelünk vezetőedzőt cserélt, jelenleg Marius Croitoru irányít, akivel a kispadon már megnyerték az első mérkőzésüket, az Aradi UTA ellen. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megnyerjük ezt az összecsapást. Nagy szükségünk van a három pontra, hogy lezárjuk ezt a vereségsorozatot”.
A két csapat korábban ötször találkozott az élvonalbeli bajnokságban, kettőt a piros-fehérek nyertek, két döntetlen és egy vereség mellett. A júliusi odavágón a Sepsi OSK simán nyert 4–0-ra.


A találkozót a PRIMA Sport, DIGI Sport és az ORANGE Sport élőben közvetíti.

 

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

SuperLiga, 16. forduló:

Sepsi OSK: Niczuly – Dumitrescu, Tamás, Niňaj, Ciobotariu (Varga, 66.) – Rodríguez, Aganović – Ștefănescu (Bărbuț, 81.), Matei (Achahbar, 72.), Rondón (Tudorie, 81.) – Šafranko. Vezetőedző: Cristiano Bergodi.

Universitatea Craiova: Arlauskis – Papp, Mitrea, Screciu – Hanca (Mateiu, 67.), Crețu, Căpățînă (Martić, 71.), Nistor (Cîmpanu, 85.), Vătăjelu – Rivaldinho (Marković, 85.), Baiaram (Roguljić, 71.). Vezetőedző: Mirel Rădoi.

Gólszerző: Vătăjelu (58.).

 

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

A Sepsi OSK ma, október 29-én, 21.30 órától az Universitatea Craiova csapatával játszik a Sepsi OSK Arénában a SuperLiga 16. fordulójában.
A Sepsi OSK a tabella 8. helyéről, 19 ponttal várja a küzdelmet, ellenfelünk pedig 24 ponttal a tabella 4. helyéről.
Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője: „A Craiova remek csapat, a legutóbbi két meccsüket megnyerték, egyre jobban teljesítenek, ami nem meglepő, hiszen a vezetőedző kiváló játékosokkal dolgozhat. A labdarúgók nagy részét személyesen is ismerem, technikásak és gyorsak. Véleményen szerint az Universitatea a bajnokság egyik legerősebb együttese, az utóbbi években a bajnoki címért harcolt, a helyzet pedig ebben a szezonban sem változott.”.
A két csapat korábban tizenötször találkozott az élvonalbeli bajnokságban, a Sepsi OSK és az Universitatea Craiova is ötször győzött, ötször pedig osztoztunk a pontokon.
A találkozót a PRIMA Sport, DIGI Sport és az ORANGE Sport élőben közvetíti.

SEPSI OSK