SEPSI OSK 4 - 2 FCSB

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Történelmi sikert aratott a Sepsi OSK

Sánta Imre – Székelyhon

Négy találatot jegyezve diadalmaskodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 18. fordulójában az FCSB ellen. A háromszékieknek először sikerült legyőzni a nagynevű fővárosi csapatot, amely bajnoki meccsen öt és fél éve nem kapott ennyi gólt.

Nehéz, fagyos pályán és szúrós hidegben kellett megküzdeniük egymással a szembeálló feleknek, rögtön a kezdést jelző bírói sípszó után a lelátón parázs hangulat alakult ki. Ebből a lelkesedésből sikerült átadni Eugen Neagoe tanítványainak is, akik már az első percekben jelezték, nem feltartott kézzel léptek pályára. Az első támadásokat a piros-fehérek kezdeményezték, a 4. percben Vașvari fejesét védte Bălgrădean, majd négy perccel később Ștefan jó helyzetből leadott lövésébe lépett bele egy védő. 

Az első negyedóra után kiegyensúlyozottabbá vált a játék, a vendégek pedig először a 17. percben kerültek közelebb az OSK kapujához, amikor Teixeira próbálkozását Fejér biztos kézzel fogta. A háromszékiek azonban továbbra is bátran és elszántan fociztak, aminek a 32. percben egy ellentámadás nyomán meg is lett az eredménye: Tandia a baloldalon ugratta ki Ștefant, akinek beadására érkezett is Vașvari, ám kissé rosszul találta el a labdát, ami a menteni igyekvő Bălașa lábáról így is a hálóba pattant (1–0).

Három perccel később Rus növelhette volna a piros-fehérek előnyét, de jól eltalált távoli lövése elsüvített a kapufa mellett. Viszont ami késett, nem múlott, a 36. percben Vașvari szolgálta ki Ștefant, aki kiszorított helyzetből egy tanítani való mozdulattal, sarokkal továbbította a játékszert Bălgrădean kapujába (2–0). Kétgólos előnnyel vonulhattak pihenni a szentgyörgyiek, akik szünet után is lendületesen folytatták a játékot. Ennek a hozadéka lett az 52. percben egy Vașvari által kiharcolt büntető, amikor Junior Morais rúgott bele a nagy formában játszó középpályásba. A megítélt tizenegyest Tandia értékesítette, háromra növelve ezzel csapata előnyét (3–0).

Nicolae Dică cserékkel próbált változtatni a fővárosiak szétesett játékán, ami be is vált, hiszen a 61. percben sikerült szépíteniük: egy jobboldali beadást Rusescu csúsztatott tovább, a jól helyezkedő Coman pedig fejjel talált be Fejér kapujába (3–1). Néhány perccel később szintén Coman állt közel a gólszerzéshez, szabadrúgásból leadott lövését azonban Fejérnek ezúttal sikerült hárítania. A túloldalon Tandia a 74. percben végezhetett el szabadrúgást, de ő sem járt nagyobb sikerrel, próbálkozását védte Bălgrădean.

Ekkor lassan már a végéhez közeledett a mérkőzés, a vendégek azonban nem adták fel a küzdelmet, ismét Coman került helyzetbe, de Fejér ezúttal is résen állt. A 88. percben szabadrúgáshoz jutott a fővárosi csapat, Rusescu lövése pedig utat talált a felbomló sorfal mellett, és Fejér ezúttal már tehetetlen volt (3–2). A hosszabbítás perceiben a vendégek az egyenlítés reményében támadtak, azonban egy labdaszerzés után Simonovszki iramodhatott meg Bălgrădean kapuja felé, a védők utolérték ugyan, de még így is sikerült Mensah elé pöckölnie a labdát, a csereként beállt ghánai légiós pedig nagy erővel lőtt a rövid sarokba, ezzel végleg eldöntve az összecsapás sorsát (4–2). HIRDETÉS Szólt a nézőtérről a „Szép volt, fiúk!”, és nem maradhatott el a székely himnusz sem, a szurkolók a csapattal és a szakmai stábbal együtt ünnepelték a sikert. Győzelmükkel a piros-fehérek pontszámban beérték, és jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzték a Medgyesi Gaz Metan együttesét, így a rangsor ötödik helyére léptek fel. Megállásra azonban nincs idő, a háromszékiekre hétfőn újabb mérkőzés vár, amikor szintén hazai pályán fogadják az FC Botoșani csapatát. A találkozó 17.30-kor kezdődik.

Mestermérleg Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Örülök a győzelemnek, amelyet a bajnokság egyik legjobb csapata ellen értünk el, hiszen az FCSB a legjobb hazai játékosokat tudja felvonultatni, legalábbis sokan ezt mondják. Nagyon jól játszottunk, ráadásul helyenként látványosan fociztunk. A játékosaim fel tudtak emelkedni az ellenfél szintjére, sőt a játék számos elemében felül is múlták őket, ez pedig meglátszott az eredményjelző táblán is. A fiúk dicséretet érdemelnek a játékért és azért az erőbedobásért, amellyel végig küzdöttek. Az egyik legjobb meccsünket játszottuk, hiszen nem könnyű négy gólt lőni az FCSB-nek, hosszú idő óta ez csak nekünk sikerült. De szerényeknek kell maradnunk, és komolyan kell készülnünk a hétfői újabb fontos mérkőzésünkre. Ha ezt a meccset is megnyerjük, nagy eséllyel pályázhatunk a felsőházi rájátszásra.”

Nicolae Dică, FCSB: „Főleg az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, nem összpontosítottunk kellőképpen, és ez még egy barátságos mérkőzésen sem elfogadható. A második játékrészben igyekeztünk visszajönni a meccsbe, sikerült is kétszer betalálni, majd megpróbáltuk nyomás alá helyezni a Sepsit. Ez sem volt elég, nem tudtunk egyenlíteni, és a végén bekaptuk a negyedik gólt is. A találkozó előtt elmondtam a fiúknak, hogy nem a pálya állapotával kell foglalkoznunk, hanem meg kell majd küzdenünk minden labdáért, másképp nem fogunk tudni nyerni. Egy ilyen játék után megérdemeljük a kritikákat. Kikaptunk egy jó csapattól, amely a felsőházi rájátszásért küzd, de más hozzáállással kellett volna játsszunk, és nem azon siránkozni, hogy fagyos a pálya”.


AdmirorGallery 5.1.1, author/s Vasiljevski & Kekeljevic.
Website security test completed by https://www.security-audit.com

SEPSI OSK